Újabb szakasz jött az életembe. Új iskola,új élet.

És én nem akarom. Ideges vagyok. Kiszakitottak a megszokott közösségböl. Félek. Már harmadjára öltöztem át. Nem vagyok szép. Semmi sem áll jól rajtam. Tökéletes akarok lenni. Ma sem aludtam semmit. Már csak a smink képes eltüntetni a szürke karikákat a szemem alól. Sebaj. Sminkem az én álarcom. Lassan indulnom kell. Táskám mélyére süllyesztem reggelim,majd út közben úgyis kidobom.

Elszontyolodva kezdem az elsö napom. Magányos vagyok. Mindenki olyan idegen. Senki sem akar velem ismerkedni. Én csak csöndben megbújok. Eltünök a tömegben. És ez igy megy heteken keresztül,mire mindenki figyelmen kivül hagy. Soha sem voltam ilyen egyedül. Üres a szék mellettem. Egész nap a némaságra vagyok ítélve. Csak otthon szokásos minden. Folytonos veszekedés. Most már egyre nehezebben viselem. Már nincs barátnöm akivel ezt megbeszélhetném. Belefulladok mind ebbe.

És lassan egy hónap eltelik. Egy hónapja vagyok élöhalott. Magányos. Depressziós. És senki sem veszi észre kétségbeesésem. Senki sem segit.

Megosztás a facebookon